Egy fiatal lány naplójából ismerhetjük meg a világháború időszakát

Egy fiatal lány naplójából ismerhetjük meg a világháború időszakát

A második világháború időszakát mutatja be egy fiatal lány szemével Bicskey Erzsébet naplója, a forráskiadvány a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának gondozásában jelent meg.

hirdetés

A „Belső várkastély” – Bicskey Erzsébet, egy fiatal lány naplója 1940–1946 című kötet anyaga egy budapesti lomtalanításon került közreadói birtokába – közölte a Magyar Nemzeti Levéltár az MTI-vel.

Az összegzés szerint a több szálon a Nyírséghez kötődő szöveg bepillantást enged abba, hogyan élte meg a világháború éveit és a háború utáni átmenetet a kispolgári származású, a keresztény középosztály értékrendjében szocializálódott Bicskey Erzsébet, így a szöveg nemcsak szerzője lelki életét dokumentálja, de értékes hely-, had-, nő- és társadalomtörténeti forrást jelent a korszak tanulmányozásához.

A szentimentális naplóhagyományba illeszkedő szövegrészek a Gencsy Tibor huszár főhadnagy iránt érzett reménytelen szerelem krónikáját adják, éles kontrasztban az 1944 karácsony éjszakáján elszenvedett nemi erőszak traumájával, amelyre a szerző a későbbiekben is vissza-visszatér, kísérletet téve az események feldolgozására. A közreadók által írt bőséges jegyzetapparátus és kísérőtanulmány egyúttal szélesebb kontextusba helyezi a szöveget – olvasható a közleményben.

A könyv Facebook-oldalán olvasható, hogy a zárkózott fiatal lány nemcsak gondolatait, érzéseit vetette papírra, hanem a számára kiemelt fontossággal bíró képeket, kivágott cikkeket, sőt, egy csokor lepréselt ibolyát is beragasztott naplófüzetébe, időnként pedig rajzokkal is illusztrálta bejegyzéseit. A napló így vizuálisan is dokumentálja szerzője lelki világát.

Mint írják, kiemelt jelentőségű ebből a szempontból a Gencsy Tibort mint kitüntetett háborús hőst ábrázoló kis portréfotó, amelyet Erzsébet a Magyar Futár című, szélsőjobboldali képes politikai hetilap 1942. július 15-i számából vágott ki és ragasztott be naplójába. A képet Erzsébet később selyempapírral takarta le, az emlékezés és a felejteni akarás között tépelődve, amint arról maga is beszámolt 1942 novemberében: „nyugtalan vagyok, nem lelem helyemet sehol. Kerülök-fordulok, naplóm fellapozom, és véletlenül kinyílik ott, ahol az Ő képe van. Szemem megtelik könnyekkel. Ki akarom szakítani, első gondolatom ez, de nem tudom megtenni. […] Hosszú ideig némán nézünk egymásra, utoljára. Gondolkozom, mit csináljak vele. Széttépni még most nem tudom, és miért is tépném el a fényképét, ez úgyis hiába, hiszen Ő a szívemben van. Be fogom takarni, hogy ne láthassam”.

A kötetet csütörtökön mutatják be Budapesten.