Már igényelhető a nagyszülői gyed

Már igényelhető a nagyszülői gyed

Január elsejétől elérhető a nagyszülői gyermekgondozási díj (gyed), amelynek maximális összege valamivel több mint 225 ezer forint – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

hirdetés

Rétvári Bence a sajtótájékoztatón közölte: a Magyarországon teljesen új családtámogatási lehetőséget olyan, még dolgozó, nem nyugdíjas nagyszülők igényelhetik, akik – gyermekük helyett – átvennék az unokák napközbeni ellátásának feladatait.

Így az egyébként az anyának vagy apának járó gyedet az ellátást a szülők otthonában végző nagyszülő kaphatja meg – mondta.

A nagyszülői gyed maximális összege 225 288 forint, a központi költségvetésben idén erre a célra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre – ismertette az államtitkár.